funiQ logo

Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont

Balatonföldvár nyugati részén áll a 2016 júliusában nyílt Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont. A különleges, hajó formájú épületben interaktív kiállítás vár ránk, árbóca pedig kilátóként üzemel.

Az épületben bejárhatunk egy 400 m²-en elterülő interaktív kiállítást, amelynek segítségével megismerhetjük a balatoni hajózás és vitorlázás kultúráját és történetét. A tárlaton terepasztalokkal, makettekkel, filmvetítésekkel, szimulátorokkal (pl. szélgép) mutatják be a hajózást a kezdetektől napjainkig.

Az akadálymentesített látogatóközpontban helyet kapott még egy 25 fős moziterem, ahol kisfilmeket láthatunk a hajózás történetéről, valamint egy 50 fős konferenciaterem, amely ismeretterjesztő programok, előadássorozatok megtartására, időszakos kiállítások befogadására alkalmas. A játszószobában hajózástörténettel összefüggő gyerekjátékok várják a 3-10 év közötti gyermekeket. Az épület mellett bekerített játszótér is található.

Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont, kiállítóhely és kilátó egyben
Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont, kiállítóhely és kilátó egyben Fotó: funiQ
  • Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont, kiállítóhely és kilátó a naplementében
    Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont, kiállítóhely és kilátó a naplementében Fotó: funiQ
  • a Hajózástörténeti Látogatóközpont bejárata
    A Hajózástörténeti Látogatóközpont bejárata Fotó: funiQ
  • Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont, kiállítóhely és kilátó egyben
    Balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont, kiállítóhely és kilátó egyben Fotó: funiQ

A „hajó” fedélzetén csodás panorámát, forró italokat és frissítőket kínáló kávézó várja a látogatókat.

A már említett árbóc, vagyis a kilátótorony magassága 25 méter, így a magasparttal együtt közel 65 méteres magasságból csodálhatjuk meg az alattunk elterülő Balatont Balatonakarattyától egészen Keszthelyig. A kilátótoronyba ráadásul lifttel is feljuthatunk, így kerekesszékesek, vagy babakocsival közlekedők sem maradnak ki a lenyűgöző kilátásból.

Mindezek mellett a bejáratnál látható Bujtor István legendás hajója a "Skála", amely számos filmjében megjelent.

Fontos tudni, hogy II. fokú viharjelzés esetén a kilátótorony nem látogatható, ellenben a kiállítás a kávézóval és a panorámaterasszal kedvezményes áron tekinthető meg.

Elérhetőség

Cím: 8623 Balatonföldvár Erzsébet utca 50.
Tel.: +36 84 553 088
E-mail: info@bknkft.hu
Web: www.balatonfoldvarikilato.hu

Még több kilátó a Balatonnál

Kilátók és kilátópontok a Balaton környékén Ha eltávolodunk kicsit a vízparttól, és felkerekedünk egy közeli magaslatra, azonnal elénk tárul a Balaton és környékének lenyűgöző panorámája. Cikkünkben részletes gyűjtemény található a Balaton körüli épített és természeti kilátópontokról, de a térképet böngészve is kiválaszthatjuk úti célunkat.