funiQ logo

Baja

A halászlevéről is híres település Bács-Kiskun megyében, a Duna és a Sugovica partján fekszik, a déli országhatárhoz közel.

Baja fontos közlekedési csomópont: vasúti és közúti híd vezet át a Dunán, nemzetközi kikötője a Duna-Majna-Rajna vízi út fontos állomása. Kistérségi székhelyként 20 dél-alföldi települést igazgat.

Jelentős élelmiszeripari és faipari központ. Fejlett intézményhálózata tovább segíti Baja ígéretes fejlődését. Természeti kincsei, kulturális hagyományai és látnivalói komoly idegenforgalmi vonzerők.

bajai emléktárgy
Bajai emléktárgy Fotó: funiQ

Látnivalók

Városháza – Grassalkovich-palota

A reneszánsz, olasz stílusú Szentháromság téren áll a mai városháza, a hajdani barokk Grassalkovich-palota. A régi kastélyt Patanichich Gábor kalocsai érsek építtette, aki 1733-1745-ig volt Bács megye főispánja.

A kastély 1750-től állt a Grassalkovich család tulajdonában egészen a 19. század végéig. 1862-ben az épület a városé lett.

A millennium évében, 1896-ban építették át historizáló, neoreneszánsz stílusban – ennek emlékét őrzi az aulában elhelyezett tábla. A gyönyörű, vörös márványból faragott, a család címerével díszített kandalló a múzeumban látható.

A lépcsőházban található szép, festett ablak az első emberpárt, Ádámot és Évát ábrázolja városi címerrel. A városháza udvara nyári estéken komoly-, illetve könnyűzenei koncertek színhelye (Városházi esték című sorozat).

Szentháromság tér

Baja főterét a velencei Szent Márk térhez szokták hasonlítani. Az egyik legmaradandóbb emlékkép a négylevelű lóhere alakban kövezett tér, melynek nyugati oldala gyönyörű kilátást nyújt a Sugovicára és a szemközti Petőfi-szigetre. 

A csodálatos műemlék épületekben számos szálloda, üzlet, kávézó működik. A jellegzetes bazaltkockákkal borított tér egykor piacok, vásárok színtere volt, míg ma a városi fesztiválok, programok kapnak itt helyet.

A Szentháromság térről nyílik a 2010-ben Rózsavölgyi Márkról elnevezett hangulatos kis udvar, mely a csárdás szülőatyjának, valamint a 2010-ben Baján felállított csárdás Guinness-rekordnak állít emléket.

Egyéb látnivalók: Bunyevác Tájház, Duna Hotel (egykori színház), Türr István-emlékmű, Jelky András szobra, Hüvelyk Matyi-szobor, Déri-kert, Árpád-kút, Szent Miklós görögkeleti plébániatemplom, Petőfi-sziget, Halászpart, Szent Péter és Szent Pál plébániatemplom, Páduai Szent Antal ferences kolostortemplom, Rókus utca, Zsinagóga - Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Szentháromság szobor, Bácskai kultúrpalota, Tóth Kálmán tér.

Páduai Szent Antal-templom
Páduai Szent Antal-templom Fotó: funiQ
halászati skanzen
Halászati skanzen Fotó: funiQ
Türr István Emlékmű
Türr István Emlékmű Fotó: funiQ
a szerb Szent Miklós Görögkeleti plébániatemplom
A szerb Szent Miklós Görögkeleti plébániatemplom Fotó: funiQ

Szolgáltatások

Szálláshelyek

Kolibri Panzió

Cím: 6500 Baja, Batthyány Lajos utca 18.
Tel.: +36 79 321 628, +36 30 529 1045
E-mail: panzio@kolibribaja.hu
Web: www.kolibribaja.hu

Duna Wellness Hotel

Cím: 6500 Baja, Szentháromság tér 6.
Tel.: +36 79 323 224, +36 79 323 777
E-mail: recepcio@hotelduna.huhotel-duna@baja.huinfo@hotelduna.hu
Web: www.hotelduna.hu

Kaiser Panzió

Cím:  6500 Baja, Tóth Kálmán utca 12.
Tel.: +36 79 520 450, +36 30 223 6633, +36 30 334 9122
E-mail: foglalas​@​panziokaiser.hu
Web: www.panziokaiser.hu

Gimi Kávézó, Panzió és Étterem

Cím: 6500 Baja, Oroszlán utca 2/A
Tel.: +36 79 428 485
E-mail: gimipanzio@freemail.hu

Malom Club - Étterem, bowling, fallabda, panzió

Cím: 6500, Baja, Szegedi út 19.
Tel.: +36 30 616 4306
E-mail: jungildiko@fibermail.hu
Web: www.malomclubbaja.hu

Ifjúsági Szálló és Kemping

Cím: 6500 Baja, Petőfi-sziget 5.
Tel.: +36 79 522 230
E-mail: szallas@bajamarketingkft.hu
Web: www.bajaturizmus.hu

Tölgyfakuckó apartman

Cím: 6500 Baja, Szent Margit utca 11.
Tel.: +36 20 924 8098
E-mail: tolgyfakucko@gmail.com

Főtér Panzió

Cím: 6500 Baja, Szentháromság tér 8-10.
Tel.: +36 79 324 454
E-mail: info@foterpanzio.hu
Web: www.foterpanzio.hu

Vendéglátóhelyek

Sobri Halászcsárda és Panzió

Cím: 6500 Baja, Petőfi-sziget, Március 15. stny. 10.
Tel.: +36 79 420 654, +36 30 491 2131
E-mail: sobrihalaszcsarda@sobrihalaszcsarda.hu
Web: www.sobrihalaszcsarda.hu

Gimi Kávézó, Panzió és Étterem

Cím: 6500 Baja, Oroszlán utca 2/A
Tel.: +36 79 428 485
E-mail: gimipanzio@freemail.hu

Kamarás Étterem

Cím: 6500 Baja, Deszkás u. 2.
Tel.: +36 79 421 092, +36 70 522 9696

Otthon Vendéglő

Cím: 6500 Baja, Dózsa György u. 34.
Tel.: +36 79 325 242

Túraajánlatok

Története

Baját kiváló talajadottságai miatt „Arany Bácska” központjának is nevezik. A Dél-alföldi régió ötödik legnépesebb városa, kistérségi székhely. Fejlődését elősegítette kedvező közlekedés-földrajzi helyzete: vasúton, közúton és vízen jól megközelíthető. A Duna vízi útja összeköttetést biztosít nem csak a folyó menti országokkal, hanem – a Duna–Majna–Rajna-csatornán át – Nyugat-Európával is.

A település kiváló fekvésének köszönhetően a kőkorszak óta folyamatosan lakott: a szarmata és az avar nép után honfoglaló őseink telepedtek le a vízben, halban, vadban és legelőkben gazdag térségben. Első írásos említésekor (1323) a Bajai család nemesei birtokolták. Mátyás király a Czobor családnak adományozta. A török időkben járásközpont volt, ekkor épült vára is. A XVII. században az elmenekült lakosság helyére horvátok és szerbek, majd németek költöztek. 1921–1950 között Bács-Bodrog megye székhelye, 1950-ben Bács-Kiskun megyéhez csatolták. Baja a megye második legnépesebb városa.

utcakép
Utcakép Fotó: funiQ