funiQ logo

Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékmúzeum, Kővágóörs-Pálköve

Bajcsy-Zsilinszky Endre az 1920-as évek végén vette bérbe a Pálköve vízpartján álló üres telket, amely beépítetlen, vadregényes környezetével rabul ejtette. Az elhagyatott területen fekvő telken nem volt semmiféle építmény, így a politikus éveken át, több héten keresztül sátorozott itt. Kővágóörstől azzal a feltétellel kapta bérbe a telket, hogy a 16 év alatt, amíg ingyen használja a területet, felépít rá egy házat, majd azzal együtt adja vissza a telket. A vezetés azt tervezte, hogy a környéken strandfürdőt létesít, amely mellett az üdülőterület központja lehetett volna a Bajcsy-Zsilinszky építette ház. A politikus eközben úgy gondolta, hogy összeszed annyi pénzt, hogy felépíthesse a házat, amit aztán ki is vált Kővágóörstől.

A politikus biztatására telkével szomszédos birtokokat vettem meg a barátai, így Bajcsy-Zsilinszkynek nem kellett attól félnie, hogy neki nem tetsző emberek költöznek a szomszédjába. A házvégül 1937-re épült fel, amelynek mintájául egy balatonszemesi parasztház szolgált. A nádtetővel fedett, tornácos épület mindössze két szobából állt: konyhából és az abból nyíló szobából.

Bajcsy sokszor hívta barátait, harcostársait pálkövei házába ahol számos újságcikke és tanulmánya született. Járt itt többek között Szakasits Árpád és id. Antall József, 1935-ben pedig állítólag vendége volt Radnóti Miklós is. Kortársai visszaemlékezése szerint, noha képviselősége a fővároshoz kötötte, igazi otthonának Pálkövét tartotta. 1943. volt az utolsó pálkövei nyaralásának az éve. Bajcsy-Zsilinszky Endre úgy tervezte, hogy miután sikerült megteremteni a demokratikus Magyarországot, végleg Pálkövére költözik, ám az ellenállási mozgalomban vállalt szerepe miatt elfogták, Sopronkőhidára vitték, ahol aztán 1944. december 24-én kivégezték. 1945-ben kívánságának megfelelően Tarpán helyezték örök nyugalomra.

Bajcsy-Zsilinszky Endre egykori nyaralójában 1966-ban nyílt meg a ma is látogatható emlékmúzeum. A szobából és konyhából álló kis nyaralóban a politikus néhány bútora – ágy, komód, konyhaszekrény – és használati tárgya látható, emellett számos dokumentum segít megismerni küzdelmes életútját. Az emlékházban néhány kézzel írt levéltöredék is megtalálható Bajcsy-Zsilinszky tollából.

A politikus június 6-i születésnapjához közel eső hétvégén évek óta emléknapot tartanak. A 2016-os ünnepségen a nyaraló kertjében kő Bajcsy-Zsilinszky Endre mellszobrot avattak fel, amely az első Bajcsy-szobor Veszprém megyében és a Dunántúlon. A Kiss László, ábrahámhegyi szobrász készített mellszobor avatásán jelen volt dr. Vitányi Iván is, aki a politikus melletti cellában raboskodott 1944-ben Sopronkőhidán, és aki mellől Bajcsy-Zsilinszkyt a kivégzésére vitték.

Nyitva tartás

Június 1. - augusztus 31.: 8:00 - 18:00
Szezon előtt és után (enyhébb időjárás esetén!): előzetes egyeztetéssel látogatható

Elérhetőség

Cím: 8254 Kővágóörs-Pálköve, Balaton utca - Pálköve strand mellett
Tel.: +36 20 958 6267 - Kiss Gyuláné; +36 87 464 383 - Kővágóörsi Művelődési Ház és Könyvtár