funiQ logo

Szent Anna-templom, Fertőhomok

Fertőhomok római katolikus temploma egy neoromán stílusú, egyhajós, egytornyos épület.

A falu első temploma 1729-ben épült. Ezt a szűk, romos épületet 1900-ban lebontották. A ma is látható új templom 1901-ben készült el Ullein József soproni építész tervei alapján.

A templom bejárata fölött tábla függ a következő felirattal:

„Isten dicsőségére,
Szent Anna tiszteletére
emelte Homok község
1901.”

Az imaház berendezése 1901-ből való, és a Rétay és Benedek budapesti oltárépítő cég készítette. A főoltárt Szent Anna tiszteletére emelték. Az oltár központi helyén Szent Anna és a kis Mária terralitból (lakkfestékkel bevont agyagból) készült szobra látható. Oldalt egy-egy álló angyalt láthatunk. A bal oldali mellékoltáron Szent József tartja karjában a kis Jézust míg a jobb oldalin Jézus Szent Szívéről készült szobor látható.

A régi, 1729-es templomból két fából készült szobor maradt meg, a Madonna-szobor és az Alleluja-szobor. További terralitszobrok láthatóak az északi és a déli falon: Lisieux-i Szent Teréz, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve, Szent Imre herceg, Szent István király, Árpád-házi Szent Margit és Szent Erzsébet, a karzat alatt pedig Páduai Szent Antal. Az orgona Peppert Nándor szombathelyi orgonaépítő alkotása, ugyancsak 1901-ből.

A toronyba 1908-ban három harang került (Szent Anna, Szűz Mária és Szent József tiszteletére), melyek Aradon készültek. Az I. világháborúban ebből kettőt rekviráltak. 1923-ban pótolták a lélekharangot egy a soproni Seltenhofer cégnél készült darabbal.

A templom belső terét a szombathelyi Heckenast János festette ki 1929-ben. A mennyezetet négy secco díszíti:

  1. Az utolsó vacsora
  2. Patrona Hungariae
  3. Jézus megkeresztelése
  4. Jézus az Olajfák hegyén

A sekrestye bejárata fölött elhelyezett Szent Flórián-kép az 1930-as tűzvésznek állít emléket, dr. Wosinszky János alkotása. A baloldali falon láthatjuk a régi templom oltárképét, címe Szent Anna és Joachim Máriával, ez Tóth Ágoston, a későbbi földrajztudós munkája 1855-ből.

Az északi falon az I. és a II. világháborús fertőhomoki hősök emléktábláját láthatjuk.

A templom belső terét újrafestették és aranyozták 1995-ben. Ekkor készítette Kovács György helyi művész a szembemiséző oltárt. 2000 és 2001 között megtörtént a külső renoválás és a toronyóra felszerelése is.

A templom bejárata mellett balra egy 1748 körülről származó Páduai Szent Antal szobor áll, jobbra pedig az 2009-ben emelt Magyarok Nagyasszonya-szobor, ami szintén Kovács György alkotása.

Elérhetőség

Cím: 9492 Fertőhomok, Akác utca 71.
Tel.: +36 99 376 941
Web: gyor.egyhazmegye.hu