funiQ logo

Hősök Kertje, Hegykő

A Hősök Kertjében három emlékmű található.

Szentháromság-szobor

A kis tér keleti szegletében áll az 1881-ben állított emlékmű. Bindes Pál és felesége, Árki Anna emeltette, mert nem született gyermekük. A szobor felállíttatása után magukhoz vettek a szomszédjukból egy árva csecsemőt, akit felneveltek.

Szent Kő emlékmű

A tér közepén álló Szent Kő emlékmű Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása, 2008 őszén állították az egykor a település egy ligetében álló pogány áldozati kő mintájára. A legenda szerint amikor a keresztények a templomuk építésébe kezdtek, ezt a követ a templom oldalába falazták, hogy annak ereje védje az Isten házát.

Az emlékmű ezt az átmenetet hivatott megörökíteni: a pogány áldozati kő a kereszténység felvétele előtti időkre utal, Szent István palástja pedig a kereszténységet jelképezi. A pogány áldozati kő így a rá terített szent palást által vált keresztény értelemben is szent kővé.

I. Világháborús Emlékmű

A tér nyugati végén a lombok alatt egy katona alakja látható. Jobb kezében szuronyos puska, baljában címeres pajzs. A szobor talapzatának két oldalán fekete márványtáblák őrzik az I. világháborúban elesett hegykőiek emlékét.

A talapzaton a következő felirat olvasható:

1914-1918.
VILÁGHÁBORÚBAN
ELESETT HŐSEINK
DICSŐ EMLÉKÉRE

Az emlékművet a Mechle kőfaragó műhely készítette Sopronban 1931-ben.