funiQ logo

A38

Az A38 koncerthajó, kulturális központ és étterem a Petőfi híd budai hídfőjénél áll a Dunán. 2003 áprilisában nyílt meg, és azóta Budapest egyik legkedveltebb szórakozóhelyévé vált.

A38 koncerthajó, étterem
A38 koncerthajó, étterem Fotó: funiQ

Az A38, vagyis az Artemovszk 38 egykor egy ukrán áruszállító teherhajó volt. A teherhajó átalakításával hozták létre Budapest egyik ikonikus kulturális központját. Az átalakítás folyamán megőrizték a hajó eredeti jellegzetességeit, mindezt úgy, hogy egy modern és barátságos hangulatú belső teret hoztak létre. A tervezők a vendéglátó egységek vezetőivel és a rendezvények szervezőivel egyeztetve végezték az átalakítást, ami elősegítette a hajó igényeknek megfelelő szórakozóhellyé formálását.

A hajó kultúrközponttá alakításának ötlete és a megvalósítása között két év telt el. Ezalatt elkészítették a terveket, átalakították a hajót, és beszerezték a működéshez szükséges engedélyeket. Ezután a hajót nagyjából száz tonna betonnal rögzítették a szárazföldhöz, hogy a hajó ne úszhasson el a rendezvények ideje alatt.

A38
A38 Fotó: funiQ
  • A38
    A38 Fotó: funiQ
  • A38
    A38 Fotó: funiQ
  • A38
    A38 Fotó: funiQ
  • A38
    A38 Fotó: funiQ

Az A38 több mint tízéves működése alatt körülbelül ötezer kül- és beltéri rendezvénynek adott otthont, amelyekre több mint kétmillió látogató érkezett. Az A38 Hajó támogatói közé tartozik többek között a Magyar Villamos Művek és az Osztrák Kulturális Fórum is.

A hajó fedélzetéről csodálatos panoráma nyílik a pesti oldalon álló Millenniumi Kulturális Központra, a Művészetek Palotájára és a Nemzeti Színházra is. A kilátás egyedi hangulatát az épületek éjszakai díszkivilágítása adja.

Az A38 mára Budapest egyik legismertebb nemzetközi művészeti, közösségi, szórakoztató- és rendezvényközpontjává vált. Magas színvonalú programoknak ad otthont, elsősorban változatos zenei stílusú koncerteknek, így az előadók és zenekarok között pop-, rock-, alternatív-, jazz-, és elektronikus zene műfajában alkotók is felléptek. Az A38 hajón kiállításokat is szoktak szervezni, amelyek időszakos jelleggel megtekinthetők.

A38
A38 Fotó: funiQ

A hajót 2014-ben elszállították Komáromba a tízévente kötelező parti szemlére, ellenőrzésre és karbantartásra – a hajó kulturális központtá alakítása óta ekkor hagyta el először a Duna partjait. Az ellenőrzés körülbelül egy hónapig tartott, ezután a hajó újra lehorgonyzott a Petőfi híd déli részénél.

Az A38 Hajó 2011-ben, a Lonely Planet szavazásán elnyerte a világ legjobb bárja címet, 2012-ben pedig az Electronic Beats világszínvonalú zenei portál közönségszavazásában végzett az első helyen a legjobb klub kategóriában. A hajó népszerűségét mutatja az is, hogy 2015-ben Békéscsabán megnyitott a B38 nevű rendezvényhajó.

Elérhetőségek

Jegypénztár:
Telefon: +36 1 464 39 40
E-mail: info@a38.hu
Web: www.a38.hu
Nyitva tartás:
Hétfő-vasárnap: 08.00-22.00, illetve programzárásig
Étterem:
Telefon: +36 1 464 39 46
E-mail: etterem@a38.hu
Nyitva tartás:
Hétfő-szombat: 11.00-23.00

Túraajánlatok

Egyetemek és parkok a Duna két partján Az egyetemi negyedtől a Kopaszi-gátig tartó rövid, de annál tartalmasabb túra a lágymányosi és a ferencvárosi Duna-partok patinás városképét járja végig, miközben rengeteg érdekes épületet ismerünk meg, és többször is keresztezzük a Dunát.

Építészeti kalandozások Újbudán Ez az útvonal a XI. kerület építészeti érdekességeit fedezi fel. Az elsősorban a XX. századból származó építészeti emlékek közül különösen érdekesek azok, amelyek egykori ipari vagy közlekedési funkciójuk elvesztése után megmaradtak, de új szerepet kaptak.