funiQ logo

Fonó Budai Zeneház

A XI. kerületi Fonó Budai Zeneház, bár nem a belvárosban helyezkedik el, mégis Budapest kulturális életének egyik legfontosabb központja lett fennállásának több mint két évtizede alatt.

A Fonó Budai Zeneházat Lukács József elektronikai mérnök, zenész és népzenegyűjtő alapította meg 1995-ben – a non-profit kulturális és művészeti központ, műhely, folk-kocsma és lemezkiadó tevékenységet is folytató létesítmény már több mint húsz éve üzemel.

A Fonó célja az volt, hogy otthont adjon a magyar és a határon túli népzene és néptánc jegyében szervezett kulturális programoknak. Itt zajlott az elmúlt évek legnagyobb népzenei gyűjtése, az Utolsó Óra, amelyet a Hagyományok Házával közösen vittek véghez, a gyűjteményből pedig egy ötven lemezből álló sorozatot adott ki a zeneház. A Fonó stúdiójában fennállása óta több mint ezer órányi népzenét rögzítettek a magyar nyelvterület minden részéről.

Fonó Budai Zeneház
Fonó Budai Zeneház Fotó: funiQ

A Fonó azonban nemcsak a népzene és néptánc iránt érdeklődők számára kínál kulturális programlehetőségeket – olykor gyermekprogramokat, képzőművészeti kiállításokat és fesztiválokat is szerveznek itt. A zeneház a jazznek és egyéb világzenei irányzatoknak is bemutatkozási lehetőséget nyújt. A zeneház hónapról hónapra a vendégül lát olyan határon túli zenészeket, akiknek a koncertjeit egyedül a Fonóban lehet meghallgatni.

A Fonó Budapest egyik legfontosabb kulturális központja, koncert- és próbahelyszíne és lemezkiadója is egyben. Emellett a zeneház heti rendszerességgel ad otthont táncházaknak is, amelyeket alkalmanként több százan látogatnak. A Fonó otthont adott már többek között a Héttorony hazai népzene és világzene fesztiválnak, valamint a Budapest Folk Fest elnevezésű rendezvénysorozatot is ide szervezték.

Fonó Budai Zeneház
Fonó Budai Zeneház Fotó: funiQ

A Fonó megalapítása óta több mint kétszáz lemezt jelentettek meg a zeneház jóvoltából. A zeneház 2000-ben átvehette a Fővárosi Önkormányzat "Pro Cultura Urbis" díját, 2006-ban Millenniumi díjat, 2015-ben pedig Prima Primissima Magyar népművészet és közművelődés kategória díját kapta meg. 2013 óta a húsz legjobb világzenei kiadó között szerepel a Womex Top Label díjazottak listáján.

A Fonó Budai Zeneház programjaira a zeneház jegypénztárában lehet belépőt váltani szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton 18 órától, valamint az Interticket jegyirodákban és a Fonó hivatalos honlapján is lehetőségünk van a jegyvásárlásra.

Elérhetőségek:

Telefon: +36 1 206 53 00
E-mail: fono@fono.hu
Nyitva tartás:
Hétfő: 16.00-24.00
Kedd-szombat: 12.00-24.00
További információk elérhetők a Fonó hivatalos oldalán: www.fono.hu

Túraajánlatok

Építészeti kalandozások Újbudán Ez az útvonal a XI. kerület építészeti érdekességeit fedezi fel. Az elsősorban a XX. századból származó építészeti emlékek közül különösen érdekesek azok, amelyek egykori ipari vagy közlekedési funkciójuk elvesztése után megmaradtak, de új szerepet kaptak.