funiQ logo

Szent Gellért téri metrómegálló

A Szent Gellért térre érve elég az embernek egy kicsit körülnéznie, és rögtön látni fogja, hogy a víz tematikája uralja a környéket. Nem elég, hogy a Hotel Gellért és a Gellért Gyógyfürdő épülete határozza meg a teret, 2003 óta itt áll a Forrásház is, mely a hegy mélyében rejtező gyógyvíz-forrásokat szimbolizálja.

Szent Gellért tér Buda egyik legszebb, látnivalókban gazdag tere a XI. kerületi Szent Gellért tér. A Szent Gellért püspök nevét viselő tér jelentős tömegközlekedési pont, alatta hőforrásokat találunk, amelyekből a Gellért Szálló fürdőjét látják el gyógyvízzel.

Szent Gellért téri 4-es metró lejáró
Szent Gellért téri 4-es metró lejáró Fotó: funiQ

A Duna folyama köszön vissza a metró építésével együtt rendezett tér padjainak hullámot mintázó kialakításában, és közvetlenül a metrólejáratnál egy kisebbfajta szökőkút és a hozzá kapcsolódó mesterséges víztükör látványában is gyönyörködhetünk. S ha mindez nem lenne elég, leérve a földfelszín alá újból vizes motívumokat találunk.

Az állomás burkolata jó részben ugyanis üvegmozaik, mely hullámszerűen megcsavarodva fedi a falakat, oszlopokat, s ha az ember a peronok között áll középen, az az érzése lehet, mintha egy hatalmas tengeri hullám venné körül. Ráadásul a 2 800 000 mozaikon a fény is rendre úgy csillan meg, mint a nap a tengervízen, s ezzel Komoróczky Tamás, a mozaikcsempe tervezője, határozottan világosabbá tette az egyébként kissé rideg teret.

szédítő mintájú a 4-es metró Szent Gellért téri megállójának burkolata
Szédítő mintájú a 4-es metró Szent Gellért téri megállójának burkolata Fotó: funiQ

Az itteni metróállomás kialakításánál a tervezőknek különösen nehéz volt a dolguk, hiszen több oldalról is be volt szorítva az építkezési terület: az egyik oldalról a Gellért-hegy sziklái és hőforrásai, a másik oldalról pedig a Duna határozta meg az állomás helyzetét. A lehetőségekhez igazodva ez az állomás egy köztes közlekedőszintet is kapott, mely alkalmas arra, hogy a lejáratoktól kissé távolabbra, a Műegyetem épületei alá elvezesse a forgalmat a majdnem 30 méter mélyen fekvő peronokhoz.

Hasonlóan a Fővám térhez, az építményt itt is a felszínről indított fúrással alakították ki, s a látszóbeton tartógerendázat itt is uralja a kürtő látványát. A hatalmas mennyiségű földkitermeléssel járó építkezés a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem CH épületének 4-5 centiméteres süllyedését eredményezte 2008-ban, ám szerencsére a kritikus határon állt meg a folyamat, így a patinás épületet nem kellett kiüríteni.

A Szent Gellért tér metrómegálló a Duna szemközti oldalán lévő Fővám térivel együtt több építészeti díjban is részesült, és a róla készült fotók bejárták a világsajtót és a közösségi oldalakat is.

a 4-es metró Szent Gellért téri megállója
A 4-es metró Szent Gellért téri megállója Fotó: funiQ
  • elhaladó metrószerelvény a 4-es metró Szent Gellért téri megállójában
    Elhaladó metrószerelvény a 4-es metró Szent Gellért téri megállójában Fotó: funiQ
  • a 4-es metró Szent Gellért téri megállója
    A 4-es metró Szent Gellért téri megállója Fotó: funiQ
  • szerelvényre váró emberek a 4-es metró Szent Gellért téri megállójában
    Szerelvényre váró emberek a 4-es metró Szent Gellért téri megállójában Fotó: funiQ
  • feljáró a 4-es metróból a Szent Gellért téren
    Feljáró a 4-es metróból a Szent Gellért téren Fotó: funiQ
  • Szent Gellért téri 4-es metró lejáró
    Szent Gellért téri 4-es metró lejáró Fotó: funiQ

Túraajánlatok

Felfedezőtúra a 4-es metró nyomában A 4-es metró átadásával kiderült, hogy lehet elegánsan, szép tereken áthaladva is utazni a felszín alatt. Az újbudaiak nap mint nap gyönyörködhetnek a kortárs építészet legjobb alkotásaiban, hiszen a nyomvonal 5 állomása is a kerületet szeli át. Túránk során körülnézünk az állomások felszínén is.