funiQ logo

Nagyboldogasszony-templom, Balatonfüred

A Balatonfüredhez tartozó Balatonarácson látható római katolikus templomot valószínűleg egy középkori szentélyből alakították ki az 1700-as évek végén. Balatonarácson honfoglalás kori sírokat fedeztek fel, a település neve pedig már egy 1118-ban kelt oklevélben is szerepel. 1373-ban már biztosan állt egy templom a területén, amely valószínűleg a mai Nagyboldogasszony, vagy ahogy a helyiek nevezik a "Balatonarácsi templom" alapjául szolgált.

A templom barokk főoltára a szakértők véleménye szerint legalább ötven évvel idősebb, mint maga az épület, azt azonban nem lehet tudni, hogy honnan került oda.