funiQ logo

Árpád Gyógy- és Strandfürdő, Békéscsaba

A városközpont közelében, az Árpád sor és az Élővíz-csatorna között található Illés Dávid tervezte strandfürdő 1922-ben épült. Ekkor még csak egy, nyitott vasbeton úszómedencéből állt. 

Az Árpád-fürdő az ország harmadik ilyen jellegű létesítménye volt a budapesti Gellért- és Széchenyi fürdők után. 

Árpád Gyógy- és Strandfürdő bejárata
Árpád Gyógy- és Strandfürdő bejárata Fotó: funiQ

1927-ben Böhm Henrik és Hegedűs Ármin műépítészek által tervezett fedett, török-fürdő jellegű épületet építettek a terület Élővíz-csatorna felőli részére. Az épület kör alakú előcsarnokának bejárta fölött egy szoborcsoport látható, amit egy békéscsabai rajztanár és szobrász, Filipinyi Sámuel készített.

Az 1950-es években a fürdő bővítésének érdekében meleg vizes kutakat akartak fúrni 1000 méteres mélységig, ám 430 méternél megakadt a fúrás. Ezt követően a strand területén több hideg vizes kutat is létesítettek, amelyek a strandmedence vízellátását, illetve felmelegítve a gőzfürdő friss, meleg vízzel való feltöltését biztosították. Az első sikeres hévízkút 1959-ben készült el.

1912-ben létesítették az Árpád ligetet, amely mellett a fürdő épült és amelyről nevét kapta, ez azonban az uszoda és a lelátó megépítése miatt az 1960-as évekre eltűnt. Ma már csak pár idősebb fa emlékeztet az egykori ligetre. 

1964-ben 50 méteres úszómedencét építettek, amelyet 1970-ben vízvisszaforgató berendezéssel láttak el. Ugyanezen év télen állították fel először az úszómedence téli működését lehetővé tevő, tartószerkezet nélküli, belső túlnyomással üzemelő sátrat, amelyet azóta is használnak. 

2002-2003-ban korszerűsítették a létesítményt, mely így a természet-, környezetvédelmi és közegészségügyi követelményeknek is megfelelt, illetve egyre több vendég kiszolgálására vált alkalmassá. Ekkor megújították az uszodát a lelátóval, a termál medencéket, a gyermek medencét, a téli fürdő gyógymedencéit a szaunával, a gőzfürdővel és öltözőkkel, emellett új élmény- és tanmedence, játszótér és büfék nyíltak.

Árpád Gyógy- és Strandfürdő
Árpád Gyógy- és Strandfürdő Fotó: funiQ

2002-re a fürdő 800 méter mélyről feltörő vizét gyógyvízzé, magát a fürdőt pedig 2006-ban gyógyfürdővé nyilvánították. 

A gyógyvizes medencékben elsősorban ízületi, reumatikus és mozgásszervi betegségek kezelésére van lehetőség. 2004-től a Jázmin Egészségcenterben balneológiai kezeléseket vehetnek igénybe a vendégek. A betegek gyógyulását orvosi gyógymasszázs, iszappakolás, víz alatti vízsugármasszázs, víz alatti csoportos gyógytorna segíti. Az egészségcenter a szabadtéri, télen részlegesen fedett termálmedencékkel, az uszoda a lelátóépülettel egész évben fogadja a vendégeket.

A strand- és tanmedence az óriáscsúszdával, valamint a gyermekmedence a nyári szezonban (májustól szeptemberig) várja a látogatókat. Az 1200 m²-es élményfürdőben pezsgőpadok, napozó sziget, pezsgőfürdő, és örvény található.