funiQ logo

Érsekcsanád

A községbe látogatók izgalmas kirándulást tehetnek az időben, ha betérnek a Tumbarikum parasztházba, amelynek külső és belső kialakítása, illetve teljes berendezése a múltat idézi. 

A szabadtéri programok kedvelői strandolási és különféle sportolási lehetőségek közül választhatnak a Szabadidő parkban, ahová minden év augusztus első hétvégéjére 5-8 ezer turista érkezik a Csanádi Nyár rendezvényeire. Ezen a két napon több száz bográcsban főzik a halászlevet, a résztvevők pedig megkóstolhatják az érsekcsanádi rétest, valamint a helyi borokat. 

park
Park Fotó: funiQ

A gyalogos- illetve kerékpártúrák szerelmeseinek mindenképpen érdemes a környező területekre kirándulnia. Az érsekcsanádi tölgyes legalább száz éves kocsányos tölgyei közt, vagy a Veránka-sziget erdeiben pihentető sétákat tehetünk. Hajó- és csónakkirándulásra is van lehetőségünk, az érsekcsanádi reptérről pedig sétarepülővel is megcsodálhatjuk a környéket.

A Duna-Dráva Nemzeti Parkban több veszélyeztetett állatfajjal is találkozhatunk. A legjelentősebbnek mondható az a 40-50 pár fekete gólya, mely ezen a területen fészkel, de rétisas és barna kánya is nagy számban él itt. 

 Érsekcsanád egyik híres szülötte Grätzer József rejtvényszerző, akit ma leginkább a Sicc - Szórakoztató időtöltések, cseles csalafintaságok című könyv szerzőjeként ismerünk. 

Látnivalók

Református templom

Az 1812-ben épült, késő barokk stílusú templom sisakkal koronázott tornya a falukép legjelentősebb eleme. A templom melletti református parókia 1863-ban készült el.

református templom
Református templom Fotó: funiQ

Keresztelő Szent János római katolikus templom

Ebben az 1836-ban épült templomban érdemes megcsodálni az ólomüveg ablakokat, a fából készült csillárt és a 150 éves orgonát. 

Keresztelő Szent János templom
Keresztelő Szent János templom Fotó: funiQ

Szabadidő park

A park négyhektáros területén lehetőségünk van többek között strandolni, röplabdázni, futballozni, piknikezni. Itt kerülnek megrendezésre az éves rendezvények is, úgy mint a Csanádi Nyár Napja, de a lovas-ügyességi verseny, a motoros találkozó és az íjászverseny is itt zajlik. 

emlékművek a parkban
Emlékművek a parkban Fotó: funiQ

Gemenci Tájvédelmi Körzet

Érsekcsanád területéből 1345 hektár a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik, és ebből 612 hektár fokozottan védett. A Gemenci Tájvédelme Körzetet 1977-ben azért hozták létre, hogy Európa legnagyobb egybefüggő ártéri erdejét, illetve annak páratlan állat- és növényvilágát megőrizze.

Egyéb látnivalók: Tájház, Tumbarikum parasztház, Védőangyal szobor, I. és II. világháborús emlékművek, lovaglópálya, Csanád szobor.

Rendezvények: Csanádi Nyár Napja, Halsütő Fesztivál, Szüreti bál. 

Szálláshelyek:

Vadász "Motel" 

Cím: 6347 Érsekcsanád, Meggyfa u. 30.
Tel.: +36 30 828 2844, +36 30 358 4847

Sziget Hotel Veránka

Cím: 6347 Érsekcsanád, Dunapart 1. (Érsekcsanád külterületén, a Veránka-szigeten)
Tel.: +36 30 520 8657

Vendéglátóhelyek: 

Rév Csárda

Cím: 6347 Érsekcsanád, Dunapart üdülő-part 0151/2.HRSZ
Tel.: +36 30/ 9851-420
Web: revcsarda.hu

Rétesbolt

Cím: 6347 Érsekcsanád, Deák Ferenc utca 3.

Sárköz Étterem

Cím: 6347 Érsekcsanád, Dózsa György út 74.

Csanád Csárda

Cím: 6347 Érsekcsanád, Dózsa György út 158.
Tel.: +36 79 566 556

Története

Hivatalos iratban először 1391-ben találkozhatunk a község nevével, amikor még a kalocsai érsekség birtoka volt. A középkortól a 18. század végéig úgynevezett ártéri gazdálkodást folytatott az itt élő nép. Az ártérnél magasabban fekvő pontokon gyümölcsfákat nevelgettek, a vizesebb területeken lovakat és szarvasmarhákat tenyésztettek, míg a településhez közeli tölgyerdőkben a sertéseket hízlalták a lehullott makkokkal.  Az adózási lapokból megtudjuk, hogy még a török időkben sem néptelenedett el teljesen a falu, habár a lakosság száma csökkent. Az 1700-as évek elején még csak 23 adózó családfőt írtak össze, az 1784-es népszámlálás viszont már 1222 lakost említ. 

A település földrajzi helye több alkalommal változott a történelem során. A más népekkel való atrocitások miatt a lakosság a mocsarakba menekült, majd az árvízi elöntések miatt egyre messzebb költöztek a Dunától. Végül 1806-ban  Pest vármegye és a kalocsai érsek rendeletére elkezdték áttelepíteni a lakosságot a falu jelenlegi helyére. Mivel a község lakói nehéz szívvel váltak meg a korábbi településtől, az Óvárostól, az átköltözést csak 1815-ben sikerült befejezni. Az új területen előre megtervezett, sakktábla alaprajzú falu jött létre, mely széles utcákkal és nagy telkekkel rendelkezett. 1819-ben 260 ház állt Új Csanádon. 

Az 1800-as évek közepén történt lecsapolások következtében a falu több szántófölddel gazdagodott, aminek következtében betelepülések történtek.  1900-ban a község nevét, a két évvel korábban kiadott helységnév-törvény alapján Érsekcsanádra változtatták. 

A néprajzi kutatások szerint az itt élők a XX. század elejéig a fehér gyász szokása szerint búcsúztak halottaiktól, ami azt jelentette, hogy sáfrányos ravatalra, sárfánnyal színezett ruhában helyezték el a testet.

református temető
Református temető Fotó: funiQ