funiQ logo

Csesznek sziklamászó hely (via ferrata)

2013 nyarán adták át hazánk első via ferratáját a cseszneki Kőmosó-szurdoknál.

a vár a via ferrata felől fotózva
A vár a via ferrata felől fotózva Fotó: funiQ

A klettersteig, vagy ahogy olaszul nevezik a via ferrata egy Magyarországon is egyre népszerűbb szabadtéri sport helyszíne, a „vasalt út“. A környező országokban számos csoport által űzött sport olyan túraútvonalakon vezet, ahol előzetesen felszerelt létrák, lépcsők, hidak és fémkábelek teszik lehetővé az előrehaladást.

Via ferrata - itt kezdődik a pálya
Itt kezdődik a pálya Fotó: funiQ

A cseszneki via ferrata három, összesen 370 méter hosszú vasalt út szakaszból áll. A klettersteig útvonalakat nehézségi szint alapján általában „A“-tól „F“-ig sorolják be, ahol az „A“ betűvel jelzett utak könnyen végigjárhatók, míg az „F“ betűvel jelöltek teljesítését kizárólag gyakorlott, profi via ferrátázóknak ajánlják.

A Kőmosó-szurdok útvonalai „B” kategóriás kicsit nehéz vasalt úttól az „E/F”, extrém felső szint nehézségi fokozatú útvonalig mindenféle megtalálható.

via ferrata - ketten már a falon
Ketten már a falon Fotó: funiQ

A gyerekek (120 cm felett, 6 éves kortól), kezdők, edzetlen felnőttek és tériszonyok által is könnyen teljesíthető Futrinka Ucca vasalt út „B” nehézségi fokú. Jelenleg az ország legkönnyebben teljesíthető vasalt útja ez, amelyet vietnami híd, lankás szakaszok és meredek felszökellések jellemeznek. A közel 100 méter hosszú, 45 méteres szintkülönbséggel bíró út legnehezebb szakasza az első pár méteren van, egy barlang feletti részen.

„C”, vagyis nehezen teljesíthető, ám jó fizikai állapotban lévő kezdőknek ideális kategóriába sorolták az Ostromlók útját, ami Magyarország első via ferrata útvonala. A 150 méter hosszú, 50 méter szintemelkedést legyűrő út első 5 métere a legnehezebb szakasza is egyben. Aki ezt a kezdést legyőzi, biztosan végig tudja járni a teljes útvonalat.

via ferrata - az első bekötési pont
Az első bekötési pont Fotó: funiQ

A Várpanoráma út már egy közepesen nehéz, gyakorlottabb mászók részére ajánlott útvonal, amely kiérdemelte a „D” nehézségi fokot. 180 méter hosszú, 55 méteres szintemelkedésű útvonal ez nagyobb fellépésekkel, könnyed élménymászással, nehezebb mozdulatokkal és néhány bátor nekirugaszkodással. De a fák koronája fölötti kilátás, az elénk terülő csodás panoráma, a vad szurdok páratlan látványa, szikláin az első vasalt úttal, és a felette trónoló Cseszneki Várral kárpótol bennünket a fárasztó mászásért. Ha pedig mégsem vagyunk elég felkészültek ennek a vasalt útnak a bejárásához, két helyen is megszakíthatjuk a mászást.

A Tálas Zoltán nevét viselő emlékút „E”-s besorolású, ami azt jelenti, hogy ez egy extrém nehéz pálya, ami kizárólag edzett, profi via ferratázóknak ajánlott. Ugyan „csak” 70 méter hosszú, 45 méteres szintemelkedésű ez a vasalt út, ám olyan szakaszokon vezet, amelyet a kevésbé gyakorlottak nem tudnak leküzdeni. Tálos Zoltán nevéhez kapcsolódik Csesznek környékének megmászása. Az ő vezetésével kezdtek el mászni a Sziklamászó Meredélyen 1960-tól a Pannonhalmi Bencés Apátság diákjai, neve és ténykedése előtt tisztelegve nevezték el róla az egyik legnehezebb vasalt utat.

a vár a via ferrata felől fotózva
A vár a via ferrata felől fotózva Fotó: funiQ

A legnehezebb cseszneki via ferrata útvonalat a szervezők MZ/X-nek keresztelték, és saját elmondásuk szerint ez egy olyan utópisztikus útvonal, amelyet kizárólag nagyon erős, profi mászóknak javasolnak. Besorolása „E/F” nehézségi fokozatú. A Várpanoráma út extrém nehéz változata, amely a harmadánál keresztezi, majd a felénél csatlakozik a „D”-s pályához. Az MZ/X teljesítéséhez mászócipő vagy váltócipő erősen ajánlott, mert a sáros cipőtalp nagyon megnehezítheti a dolgunkat a nehezebb szakaszokon. Csak akkor vágjunk neki ennek az útvonalnak, ha a Tálos Zoltán emlékutat már sikeresen teljesítettük. Az MZ/X hossza 60 méter, amihez még hozzájön a Várpanoráma út további 160 métere, szintkülönbsége 55 méter.

A klettersteig túrákhoz speciális felszerelés szükséges, ami elengedhetetlen a biztonságos mászáshoz. Ha csak kipróbálni szeretnéd a via ferrátázást, az eszközöket bérbe is veheted, nem kell megvásárolnod. A felszerelés részét képezi egy, az UIAA (Nemzetközi Hegymászó Szövetség) által jóváhagyott via ferrata szett, hegymászó sisak és via ferrata beülő, valamint ajánlott egy via ferrata kesztyű használata is.

via ferrata - már csak egy ember van lent
Már csak egy ember van lent Fotó: funiQ

További információ a cuha-völgyi via ferrata oldalán érhető el: www.vasaltutak.hu/hu/csesznek/

Egyéb via ferrata-helyek

Cuha-völgyi sziklamászó hely (via ferrata) A túrázók körében nagy népszerűségnek örvendő Cuha-völgyben 2015-ben alakították ki ezt a két „vasalt utat“. A 350 méteres pálya tökéletes választás kezdő via ferrátázóknak és gyerekeknek, a 130 méteres útvonal a már gyakorlott mászóknak nyújthat kivételes élményt.

Tatabánya sziklamászó hely (via ferrata) Tatabánya egyik legnépszerűbb kirándulóhelyét, a Turul-emlékművet öleli körbe a város 2014-ben átadott három (és fél) via ferrata útvonala. Az itt kialakított fix drótköteles sziklamászópályákat csak gyakorlott via ferrátázóknak ajánlják az útszakaszok nehézsége miatt.