funiQ logo

Kaán Károly-kilátó

A Nagy Hárs-hegy tetején áll a Budai-hegység egyik legnépszerűbb kiránduló célpontja, a Kaán Károly-kilátó. A kilátó tetejéről a körpanoráma legalább annyira látványos, mint a közeli Erzsébet-kilátóból, igaz ez utóbbi legfelsőbb terasza összevetésben nagyjából 70 méterrel magasabban van.

Kaán Károly-kilátó a Nagy-Hárs-hegyen
Kaán Károly-kilátó a Nagy-Hárs-hegyen Fotó: funiQ

A kilátás a főváros központi és észak-budai részeire, valamint a Pilis és a Visegrádi-hegység vonulataira nyílik. Jól látható Nagykovácsi, Solymár és a Hármashatár-hegy is, déli irányban pedig a közeli János-hegy.

kilátás Pesthidegkút felé a Kaán Károly-kilátóból
Kilátás Pesthidegkút felé a Kaán Károly-kilátóból Fotó: funiQ

A 454 méter magas Nagy Hárs-hegyen már korábban is állt egy kisebb, fából készült kilátó, amely inkább vadászlesre emlékeztetett. Ez azonban az elhanyagoltságból kifolyólag még az 1980-as évek előtt egyszerűen összedőlt. Ennek a helyére épült 1989-ben a Kaán Károly-kilátó.

A torony alapzata és az alsó másfél szint kőből készült, az erre épített négy szint és a kilátó lépcsői pedig fából vannak.

fa lépcső és kő alapzat jellemzi a Kaán Károly-kilátót a Nagy-Hárs-hegyen
Fa lépcső és kő alapzat jellemzi a Kaán Károly-kilátót a Nagy-Hárs-hegyen Fotó: funiQ

A kilátót 2016-ban felújították: kicserélték a tetőt, az azt fedő deszkákat eltávolították, helyükre egy vízszigetelő réteggel ellátott zsindelytető került. A szerkezeti elemeket, korlátokat és lépcsőket újracsiszolták és újrafestették.

szűk falépcsők vezetnek fel a Kaán Károly-kilátó tetejére
Szűk falépcsők vezetnek fel a Kaán Károly-kilátó tetejére Fotó: funiQ

A kilátó névadója Kaán Károly (1887–1940) erdőmérnök, földművelésügyi államtitkár és jeles természetvédő. Nevéhez fűződik az országos erdőgazdálkodás újjászervezése, az Alföld fásítási programja és a korszerű állami természetvédelem megszületése.

Mielőtt a sárga jelzésen elérjük a kilátót, a hegy tetejére felérve egy csodálatos helyszínen kialakított pihenőhely vár ránk. Padok, asztalok és tűzrakóhely hívogatja a turistákat, miközben gyönyörködhetünk a Pilis vonulataiban.

pihenőhely a Nagy-Hárs-hegy tetején
Pihenőhely a Nagy-Hárs-hegy tetején Fotó: funiQ

A kilátó alatt található a Bátori-barlang, amelyben a legenda szerint a XV. században egy Bátori László nevű szerzetes 20 éven keresztül fordította magyarra a Bibliát. A barlang le van zárva, csak kísérettel látogatható. 2014-ben emléktábla került a bejáratához, így már nem csak a vasajtóból következtethetünk a barlang pontos helyére.

Bátori-barlang a Kaán Károly-kilátó alatt a Nagy-Hárs-hegyen
Bátori-barlang a Kaán Károly-kilátó alatt a Nagy-Hárs-hegyen Fotó: funiQ

A leggyorsabban a Szépjuhászné felől lehet feljutni ide körülbelül 30 perc sétával, követve a sárga sáv jelzést. Szépjuhásznénál megáll a Széll Kálmán térről induló 22-es buszcsalád, illetve a Gyermekvasút Szépjuhászné állomása is lényegében ugyanitt található, a Nagy Hárs-hegy déli lábánál. A hegy északi oldalán található a Hárs-hegy állomás.

Ha nemcsak az itteni panorámát szeretnénk megcsodálni, akár több közeli kilátót is végiglátogathatunk. A legközelebbi a Kis-Hárs-hegyen található Makovecz Imre-kilátó, közel van még a korábban említett Erzsébet-kilátó is a János-hegyen, de ha van energiánk egy nagyobb túrára, akkor érdemes a nyugati irányban látható Csergezán Pál-kilátóba is felmászni a Nagy Kopasz-hegy tetején.

A kilátó egész évben, éjjel-nappal látogatható.

turistaút a Nagy-Hárs-hegyre
Turistaút a Nagy-Hárs-hegyre Fotó: funiQ