funiQ logo

Magyar Játékszín oszlopai, Balatonfüred

A Szívkórház közelében található 10 hektáros valamikori angolparkot, a "Kiserdőt" Balatonfüred tüdejének is nevezik. A park alsó részét az 1790-es években, felső részét a XIX. század második felében alakították ki. A játszótérrel és az aktív sportra vágyók számára kellő eszközökkel ellátott parkban egy különleges műemlék is látható, ez a Magyar Játékszín, a Dunántúl első kőszínházának hat megmaradt oszlopa.

A színház Kisfaludy Sándor javaslatára, közadakozásból épült fel 1831-ben. Nemesek és jobbágyok egyaránt hozzájárultak az építkezéshez, kivált az után, hogy tudomásukra jutott, a bécsi udvar ellenzi a tervet. A színház alapítólevelében kikötötték, hogy az épületben csak magyarul szabad megszólalni. A színház első előadása Karl Töpfer Magyar hölgy című, magyarított műve volt.

A 4-500 férőhelyes Füredi Színművészeti Intézet hat oszlop tartotta klasszicista homlokzatán a Hazafiság a nemzetiségnek felirat volt olvasható. Az épület bejáratát a gróf Festetics László által adományozott márványoszlopok díszítették.

Az 1840-es évek elején elkészült a nyári színkör, az Aréna is, amelyre azért volt szükség, mert nyaranta a kőszínház annyira felmelegedett, hogy ott nem tarthatták meg az előadásokat. 1846-ban aztán úgy döntöttek, hogy az Arénát lebontják, a kőszínházat pedig átépítik, hogy a nyári időszakban is használhassák. A Magyar Játékszín színpadán Déryné és Laborfalvi Róza is fellépett. 

A színház 1868-ig üzemelt, ekkor rossz műszaki állapota miatt bezárták, 10 évvel később pedig az épületet is elbontották. Ugyan felépítettek egy új színházat a "Kiserdőben", de később azt is lebontották.

A színházból maradt 6 dór oszlopot 1958-ban helyezték el a "Kiserdőben". A színház emlékére minden év július elején megrendezik a színházi-kőszínházi napokat.