funiQ logo

A Takarékpénztár épülete, Hódmezővásárhely

A XIX. század második felének mezőgazdasági változásai és az iparosodás hatására alapították meg 1868-ban a város első nagyobb pénzintézetét, a Hódmezővásárhelyi Első Takarékpénztárat. Népnyelvi elnevezését, a „nagytakarékot” még ma is használják. Az intézmény idővel kinőtte magát, és szükségessé vált egy új székház építése.

1906-1907-ben épült fel a Kossuth tér északi oldalán a Müller Miksa által tervezett impozáns szecessziós épület, amely jelenleg két, nem egy időben épült épület (posta és egy lakóház) közé ékelődik be harmonikusan. Figyelemre méltó az egykori pénzintézet tekintélyét kifejező kupola is, amely tetején Merkúrt, a kereskedők és pénzváltók ókori római istenét láthatjuk (Balla József és Rubletzky Géza szobra). Az épület pénzintézeti mivoltjára több helyen is utal annak szimbóluma, a kaptár.

Az épület belsejében is mindenütt jelen van a szecesszióra jellemző növényszerű vonalvezetés és minták. A medúzafejes bejárati kapu mögött figyelmet érdemel a lépcsőház faragott vörösmárvány korlátja is. A belső tér egységes és harmonikus szecessziós képet tár elénk: az oszlopfők, faragott ablakpárkányok, csillárok mind szépen simulnak bele a falak világoszöld csempe borításába.

Takarékpénztár (Nagytakarék) épülete
Takarékpénztár (Nagytakarék) épülete Fotó: funiQ