funiQ logo

Cetinje

A régi montenegrói fővárost, Cetinjét, mint több más régi királyi várost, nem veszi körbe fal, mivel a természetnek köszönhetően a körötte lévő köves dombok védték a várost a történelem során.

A várost 1482-ben alapították, amikor Ivan Crnojević, a hatalmas, középkori Zeta állam utolsó uralkodója palotát építetett az Orlov Krš-nél, majd kolostort alapított, ami Zeta Metropolitanate központja lett. Mindezt abban a hitben tette, hogy állama ezen a nehezen megközelíthető helyen védhető a legjobban a betolakodóktól. 

Cetinje
Cetinje

Látnivalók

Zetski dom Színház

A ”Zetski dom” Királyi Színház építése 1884-ben kezdődött Joseph Slade építész irányításával, és 1892-ben fejeződött be.

A színház híres épülete eredetileg helyet adott volna levéltárnak, múzeumoknak és könyvtárak is. Az 1888-as első bemutatón I. Miklós herceg A balkáni császárné című darabját mutatták be a befejezetlen épületben.

Miklós király palotája – Nemzeti Múzeum

A Cetinjei Nemzeti Múzeumot 1950-ben alapították. A múzeum megőrizte a palota sajátos, történelmi hangulatát.

A gyűjtemény legértékesebb darabjai a fegyverek, zászlók, érmék, kitüntetések, fényképek, dokumentumok és a palota könyvtára. Az Odžaklija elnevezésű szoba arról híres, hogy a vezetők itt hozták meg Montenegró történelmének legfontosabb döntéseit. A néprajzi gyűjteményben megtekinthetőek Miklós király és Milena királynő öltözékei.

Néprajzi Múzeum

A Montenegrói Néprajzi Múzeumot 1951-ben alapították Cetinjében. Ugyanazon a téren található, mint Miklós herceg palotája és a Biljarda.

A kiállításon 4125 tárgy tekinthető meg, amelyek bemutatják a különböző termelési módokat, szakmákat, népi öltözékeket, hangszereket és a montenegrói szellemi és tárgyi kultúra egyéb elemeit.

Történeti Múzeum

A múzeumot 1989-ben alapították, és a Vladin dom épületében található. A kiállítás során megismerkedhetünk Montenegró társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális történetével. A kiállítás a montenegrói történelem hat korszaka köré szerveződik.

Cetinjei Szépművészeti Múzeum

Az épületet az olasz Corradini tervezte, eredetileg Kormányház volt – eredeti jelentőségét mérete és megjelenése is hűen tükrözi. A múzeum hatalmas termei gazdagon díszítettek. A kiállított művészek között megtalálhatóak az egykori Jugoszlávia híres festői (Paja Jovanović, Vlaho Bukovac, Djura Jakšić), montenegrói festők (Bocarić, Milo Milunović, Petar Lubarda), illetve olyan külföldi mesterek munkái, mint például Picasso vagy Chagall.

Njegoš Múzeum – Biljarda

A Biljardát Petar Petrovic Njegoš hozta létre, és eredetileg szenátusi irodának illetve saját lakhelyének szánta. Ma múzeumként szolgál, és a híres uralkodó, költő és püspök emlékét őrzi. Megtekinthetőek Njegoš használati tárgyai, kéziratai, könyvtára, fegyverei illetve több száz festmény, ami az ő tiszteletére készült.

Lovćeni mauzóleum

Njegoš mauzóleuma a Lovćen-hegység Jezerski nevű csúcsán található, 1675 méter magasságban. Az építmény alapjait hat méter mélyen ágyazták be a sziklába.

Egy 20 km hosszú sétány és 461 lépcső vezet Cetinjéből ehhez a lenyűgöző síremlékhez. A síremlék egyik lenyűgöző része a kápolna, amely a legdrágább bokai és braci márványból épült. A 9 méter magasságban lévő mennyezeten egy több mint 200 ezer darabból álló mozaik tekinthető meg. A kápolnában található még a költő szobra illetve sírja is.

Cetinjei kolostor

Két évvel miután megépíttette palotáját, Ivan Crnojević 1484-ben megépítette a Crnojević kolostort, és ideköltöztette az érsekséget. 1692-ben a kolostort elpusztították a török hódítók. A XVIII. század elején újjáépítették és kiegészítették paplakkal, étkezővel és egy harangtoronnyal. Mai formáját többszöri átépítés után 1925 és 1927 között nyerte el. A kolostor tulajdonképpen egy mini erőd, amelynek központja az egyhajós templom. Tőle északra van a kolostor névadójának Cetinjei Szent Péternek remetelakja.

A kolostor több mint építészeti műremek. Itt volt Montenegró kulturális központja. Itt nyitották az első montenegrói iskolát és az egyik első nyomdát is. A kolostor a montenegrói történelem és hagyomány szimbólumává vált.

Több keresztény ereklye is található a kolostorban: Keresztelő Szent János jobb keze, a Szent Kereszt darabjai és egy Mária-ikont is meglehet tekinteni a Kék Kápolnában.

Danilo püspök síremléke

Az Orlov-dombon, ami a kolsotor fölött emelkedik, található Danilo püspök, a Petrović-Njegoš-dinasztia alapítójának mauzóleuma, Cetinje egyik szimbóluma. Egy kis fennsíkra építették, körötte park helyezkedik el egészen a domb széléig. Az egykori uralkodó kőkoporsója gazdagon díszített, oldalán vallási és állami jelképekkel.

Lovćen Nemzeti Park

A park 6400 hektáron terül el, és körülfogja a Lovćen-hegy középső, legmagasabb részét. Legalacsonyabb pontja 965 m, legmagasabb pedig 1749 m (a Lovćen csúcsa).

A Lovćen bármely oldalán is tekintünk le, felejthetetlen szépségű látvány fog elénk tárulni. A táj mellett láthatunk katunokat (régi pásztorkunyhók), guvnákat (ahol a népgyűléseket és ünnepségeket tartották) és tíz templomot is.

Túraajánlatok

Túrák, amelyek érintik Cetinje városát: